SAJTÓKÖZLEMÉNY
PUTNOK BELTERÜLETÉNEK VÉDELME A CSAPADÉKVÍZ ELLEN
Putnok Város Önkormányzata sikeresen pályázott „Települési környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések Putnokon I. ütem” TOP-2.1.3-16-BO1-2017-00033 azonosítási számú projekt keretében csapadékvíz elvezető rendszer rekonstrukciójára, kiépítésére. A projekt a Széchenyi 2020 program keretén belül, 167,93 millió forint Európai Úniós támogatás segítségével valósul meg. A támogatás mértéke 100 %
Megvalósítási helyszín
Putnok, Serényi Béla út, Szörnyűvölgyi patak
A projekt indokoltsága.
A fejlesztés az Integrált Településfejlesztési Stratégiában megtalálható lehatárolt 4 településrész közül két akcióterületen valósul meg: a belvárosi részen és a II. kertváros lakóövezetben.
A kiválasztott akcióterület érintett volt a 2010-es árvízzel, valamint a Belvárosi akcióterületen lévő patak 2016-ban is problémát okozott, a víz lakóházakat öntött el.
Projekt tartalma:
A Szörnyű völgyi patak Mikszáth Kálmán úttól a belterület határáig húzódó szakaszának rendezését tervezzük jelen konstrukcióban. A Serényi Béla úton lévő ingatlanok mentén helyezkedik el a Szörnyű völgyi patak, melynek jelen pályázatban fejlesztéssel érintett patakhossza 1095 m. A Serényi úton lévő ingatlanok túlnyomó része hátrányos helyzetű emberek tulajdona. Az ÉMOP-3.1.2/D-09-2010-0006 kódszámú pályázat keretében a Sajó folyótól a Mikszáth út közötti szakasz felújítása történt meg.
A projekt célja: A település belterületi csapadékvíz elvezetési, – gazdálkodási rendszerének kialakítása, fejlesztése, a további környezeti káresemények megelőzése, a belterületre hullott csapadékvizek kártétel nélküli elvezetése, a belterületen áthúzódó vízfolyások és belvízcsatornák rendezése és a település belterületének védelme a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól.
A környezetbiztonság növelése, környezeti állapot javítása, az ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a felszíni vizeink minőségének javítása,
A projekt várható befejezése: 2021.02.28.
A projektről bővebb információt a www.putnok .hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető: +36 20 803 76 60