POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY
LEGFRISSEBB POLGÁRMESTERI KÖZLEMÉNY!
Tisztelt putnoki lakosok!
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020.(XI.03.) Korm. rendelet 1.§-ában elrendeltek alapján veszélyhelyzet került kihirdetésre, amely alapján a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésében foglaltak értelmében a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat-és hatáskörét a polgármester gyakorolja. Ennek megfelelően képviselő-testületi ülés és bizottsági ülések megtartására lehetőség nincs.
A polgármester fogadó órája a fentiek alapján szünetel, telefonos kapcsolatfelvételre van lehetőség. Ugyanez a gyakorlat vonatkozik a Képviselő-testület tagjaira, illetve a Jegyzőre.
A kialakult SARS-CoV-2 vírushelyzet okán az alábbiakra kívánom felhívni a figyelmüket.
A Putnoki Közös Önkormányzati Hivatal személyes ügyfélfogadása szünetel azzal az eltéréssel, hogy egyes személyes közreműködést igénylő ügyek (például anyakönyvi igazgatás) előzetes egyeztetést követően biztosított. Kérjük a házasulandókat, hogy a tervezett szertartásaik során vegyék figyelembe a jogszabályi előírásokat és a vendégek számát 15 főben határozzák meg.
Az elektronikus elérhetőségink a korábbiak szerint működnek, kérem a továbbiakban is azok alkalmazását.
• Putnok város honlapján, illetve a Putnok Városi Televízió adásain keresztül a tájékoztatás folyamatosan történik.
• Az Egészségház szakmai vezetője a közösségi oldalon részletesen ismertette a vírusfertőzés tüneteit, az eljárási szabályokat, a megtett intézkedéseket és a szükséges helyes magatartási formákat a megelőzés érdekében.
• A Vigyázó Kezek Idősek Otthonában látogatási tilalom mellett szigorú fertőtlenítési és ellenőrzési szabályok kerültek bevezetésre.
• A Putnoki Soldos Emília Óvoda-Bölcsőde az állandó fertőtlenítések mellett védi a gyermekek és dolgozók egészségét azzal, hogy az épületbe az intézmény dolgozóin kívül senki nem léphet be.
• Valamennyi intézményünkben a vezetők gondoskodtak a dolgozók egészségvédelme érdekében tájékoztatásokról, és rendszeres testhőmérséklet vizsgálat történik.
• Az Önkormányzatnál a fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések kellő mennyiségben biztosítottak, illetve az intézmények fertőtlenítését az ózongenerátorral folyamatosan végezzük.
• A jogszabályi előírásnak megfelelően a közösségi színterek, sportlétesítmények, múzeumok zárva tartanak.
• Továbbra is biztosított a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás a rászorulók részére.
• A városunkban előforduló COVID-os megbetegedésekkel összefüggésben rendelkezésre álló adatokról heti rendszerességgel adunk tájékoztatást 2020. november 16-tól az önkormányzat honlapján.
Felhívom valamennyi putnoki polgár figyelmét a maszk használatára, a szigorú jogszabályi előírások betartására, a fertőtlenítőszerek alkalmazására.
Kérem, hogy amennyiben bármilyen egészségügyi, közigazgatási, intézményi működési kérdése merülne fel, hívja a Putnoki Közös Önkormányzati Hivatal központi számát a 06-48/530-010.
Mindenki vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra!
Putnok, 2020. november 11.
Tamás Barnabás
Putnok város polgármestere