BIZTONSÁGOS ÉS KÖRNYEZETBARÁT KÖZLEKEDÉS GÖMÖR KAPUJÁBAN

2021.06.24.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
BIZTONSÁGOS ÉS KÖRNYEZETBARÁT KÖZLEKEDÉS GÖMÖR KAPUJÁBAN

Már birokba vették a biciklisek az elkészült kerékpárutat, amely biztonságossá teszi a közlekedést Dubicsány, Putnok és Serényfalva között . Putnok Város Önkormányzata pályázott az út megépítésére, amely a „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Putnokon” elnevezésű, TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00019 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 program keretén belül valósult meg.

A három települést és Putnok város belterületi, illetve egyes külterületi részeit érintő kerékpárút 666 millió forint európai uniós támogatás segítségével jött létre. Az útvonal összesen 11 km hosszban – ebből 6,3 km épített út – kapcsolja össze Dubicsány, Putnok és Serényfalva településeket. Az útszakaszon két híd, illetve vízelvezető átereszek épültek. A helyi lakosok, illetve a környező településekről munkába járók könnyebben közelíthetik meg munkahelyeiket a kerékpárúton, mivel az országutat elhagyva Putnok utcáin halad tovább, érintve több intézményt és létesítményt is, és a putnoki vasútállomást is bekapcsolja a kerékpáros vonalra.

A beruházás nyomvonala a Kossuth út és a 26. számú főút találkozásánál indul. Itt került kialakításra a Gömör városkapu pihenővel, parkolóval, ami felhívja a figyelmet Putnok történelmi szerepére, egykori Gömör vármegyéhez tartozására. A városba nyugat felől érkezőket városkapu fogadja parkosított környezettel. A projekt kapcsán az érintett szakaszokon nyolc buszmegállót és buszöblöt is felújítottak, illetve kerékpártárolókat helyeztek el mindhárom településen. A projekt megvalósítása különösen indokolt, hogy ne csak Putnok, mint járási székhely, hanem a járás többi településének lakói számára is elősegítse a fenntartható közlekedés elérését. A beruházás által létrejött egy kerékpáros „tengely”, amelybe később akár a járás többi települése is bekapcsolódhat.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.06.30

A projektről bővebb információt a https://putnok.hu/hivatal/top-3-1-1-15-bo1-2016-0019-fenntarthato-telepulesi-kozlekedesfejlesztes-putnokon/ oldalon olvashatnak.

További információ kérhető: +36208037660; info@pvtv.hu

 Záróközlemény_Putnok_kerékpárút